A cukorbetegség tünetei

Először is fontos tudni, hogy a cukorbetegség tünetei a típustól  függnek:

Így például 1-es típusú cukorbeteg esetén 3 fő tünet létezik, melyek hetek  alatt kialakulnak, gyermekkorban akár napok alatt is:

poliuria, vagyis  nagy mennyiségű vizeletürítés, mivel a vérben a cukorszint magas, a vese megpróbálja kiüríteni a vizelettel, a nagy mennyiségben ürülő glükóz pedig vizet visz maga után.

Space

– polidipszia, mely a fokozott vizeletürítés következtében létrejövő állandó szomjúságérzetet jelenti,  szájszárazsággal, mely  bőséges folyadék bevitelt von maga után.

– megtartott vagy éppen fokozott étvágy mellett kialakuló fogyás, mivel a sejtekhez nem jut megfelelő mennyiségű glükóz, éhségérzet jelentkezik, így próbál a szervezet cukorhoz, energiához jutni.

Ezekhez állandó fáradtságérzés is társulhat, mely  azzal magyarázható, hogy a  szervezet fő energia forrása a cukor, inzulin hiányában azonban  a glükóz nem tud bejutni  a sejtekbe, a vérben marad, így az anyagcsere folyamatok is zavart szenvednek.

A 2-es típúsú cukorbetegség sajnos akár évekig is tünetmentes marad. A diagnózis felállítása sokszor véletlenszerűen történik, egyéb orvosi kivizsgálás során derül fény a magasabb vércukorszintekre, vagy a  beteg a már kialakult szövődmények miatt fordul orvoshoz.

A cukorbetegségre egyes nem jellegzetes tünetek is utalhatnak, melyek más betegségekben is megjelenhetnek. Így  például a visszatérő gombás  fertőzések, melyek főleg a nemi szervek tájékán jelentkeznek és állandó viszkető érzéssel társulnak (a viszketés sokszor az első tünet is lehet), lassan vagy egyáltalán nem gyógyuló gennyes  bőr fertőzések (furunculusok),  fogágyi betegségek (paradontózis),  látásromlás, égő, zsibongó érzés vagy éppen fájdalom a lábakban.

Előrehaladott stádiumában, amikor a vércukorértékek  állandó jelleggel  200-300 mg/dl felett vannak az  előbb emített,  1-es típusra jellemző tünetek is kialakulhatnak.

Szép napot,
Dr. Máté Beáta

Fotó: Diabetes Test by Victor is licensed under CC BY 2.0


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.