Az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség közötti különbségek- második rész

Folytatnám múlt heti bejegyzésemet, melyben az 1-es típusú cukorbetegségről írtam, a 2-es típusú cukorbetegség ismertetésével, vagy más néven nem inzulin függő avagy felnőttkori/időskori diabétesz. Egyik elnevezés sem állja meg azonban teljesen a helyét, hiszen sok esetben sajnos előbb-utóbb szükséges az inzulin bevezetése, másrészt pedig napjainkban mivel az elhízás egyre fiatalabb korban, vagy akár gyermekkorban is jelentkezik, 2-es típusú cukorbetegséget sajnos már gyermekkorban illetve fiatal felnőttkorban is diagnosztizálunk.

Az össz cukorbeteg populáció 85-90%-a 2- es típusú diabéteszes. Ez a típus általában felnőttkorban jelentkezik (a nagykönyv szerint 45-ik életév betöltése után), olyan túlsúlyos egyéneknél akiknek a családjában is halmozottan fordult elő már 2-es típusú cukorbetegség. Fontos megjegyeznem, hogy nem feltétlenül szükséges a 2-es típusú diabéteszhez, hogy valaki 10-15 kg súlyfelesleggel rendelkezzen, elég néhány kiló is, mely észrevétlenül, főleg a has tájékára lerakódva az ott levő zsírsejtekben olyan elváltozásokat okoz, melyek hatására az inzulin nem tudja megfelelően kifejteni hatását.

Tehát a 2-es típusú cukorbetegség nem azért alakul ki, mert a hasnyálmirigy sejtjei pusztulni kezdenek, hanem azért, mert a termelődő inzulin nem tud a sejtek szintjén hatni, és a szénhidrátokból lebomló glükózt bevinni a sejtbe, hogy ott az felhasználódjon. Ezt nevezzük inzulinrezisztenciának. Kezdetben a hasnyálmirigy “kínlódik”, és megpróbál mégtöbb inzulint termelni, ezért ha ilyenkor határozzuk meg a C-peptid szintet, az magas lesz, tehát az inzulin szint is magas. Bizonyos idő után (ez az időszak mindenkinél más, van akinél pár hónap, van akinél pár év és olyan is van akinél több tíz évet is kitart a hasnyálmirigy) azonban a hasnyálmirigy inzulin termelő sejtjei kimerülnek, hiába próbáljuk serkenteni bármilyen gyógyszerrel, már nem fognak elegendő inzulint termelni, s ilyenkor szükségessé válik az inzulin kezelés bevezetése.

Tehát a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában az elhízás (főleg a has tájékára lokalizálódó) játszik kulcsfontosságú szerepet, melyet leggyakrabban a helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód okoz. Emellett, a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában a genetikai háttérnek is szerepe van, tulajdonképpen nem maga a cukorbetegség örökölhető, hanem az erre való hajlam, melyhez ha felesleges kilók is társulnak, szinte biztos a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása. A jó hír azonban, hogy egyre több nagy tanulmány számol be arról, hogy helyes táplálkozással ez a genetikai háttér nagyrészt befolyásolható, háttérbe szorítható.

Szemben az 1-es típusú cukorbetegséggel, ahol a vércukorszintek nagyon magasak és a tünetek igen gyorsan kialakulnak, 2-es típus esetén a vércukorszintek általában lassan emelkednek, mivel a hasnyálmirigy fokozott inzulin termelése kisebb-nagyobb sikerrel csökkenti azt, így a tünetek is későn alakulnak is. Ezért van az, hogy legtöbbször egy más célból elvégzett laborvizsgálat vagy kórházi bentfekvés során diagnosztizálják a 2-es típusú diabéteszt. Ha a vércukorszintek azonban meghaladják a 200-300 mg/dl-t avagy 11-17 mmol/l-t már a jellegzetes tünetek is kialakulhatnak (ezekről  egy korábbi bejegyzésben olvashat), melyek orvoshoz küldik a beteget.

A diagnózishoz általában nem szoktunk kérni C-peptid szintet vagy antitest kimutatást, csak ha az 1-es típus gyanúja felmerül. 2-es típusú cukorbetegségben ahogy már említettem kezdetben a C-peptid szint normális vagy magas lehet, majd a betegség előrehaladtával egyre csökken, s ha a hasnyálmirigy inzulin termelő képessége teljesen kimerül, a C-peptid szint is a 0-hoz fog közelíteni. Az antitesek szintje soha nem lesz pozitív 2-es típusú diabéteszben!

A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében az első lépés mindig az életmódváltás a helyes táplálkozás bevezetésével, mely sok esetben önmagában is vércukorszint javulást eredményez ha sikerül pár kilótól megszabadulni. Ha ez nem hozza meg azonban a kívánt javulást, vagy a vércukorszintek már kezdetben nagyon magasak, különböző gyógyszerek vagy akár az inzulin bevezetése is szükséges lehet már a diagnózistól. Sok jó gyógyszer áll a rendelkezésünkre, melyeket kombinálva sikeresen kezelhető a cukorbetegség, azonban ha a hasnyálmirigy teljesen kimerül, ezek mind hatástalanok lesznek, és be kell vezetni az inzulint!

Zárásként pedig egy különleges cukorbetegség típusról, a LADA-ról (latens felnőttkori autoimmun cukorbetegség), melyet az 1-es és 2-es típusú cukorbetegség keverékeként tartanak számon.

Mint az 1-es típusú cukorbetegség, ez is autoimmun eredetű, vagyis a hasnyálmirigy sejtek ellen a szervezet antitesteket termel, melyek azt elpusztítják, azonban ez a pusztulás nagyon lassan és felnőttkorban (általában 30-45 év körül) történik, így a vércukorszintek is lassan emelkednek meg. Tehát a cukorbetegség kezdete inkább a 2-es típushoz hasonlít, ezt is gyakran véletlenül diagnosztizáljuk, és ezért 2-es típusnak véljük. Világszerte végzett tanulmányok szerint a 2-es típusú cukorbetegek 4-14%-a tulajdonképpen LADA.

A diagnózis felállításához szükséges a pozitív antitest szint (általában csak egy antitest pozitív, leggyakrabban a GADA) és az egyre csökkenő C-peptid szint (mely kezdetben akár normális is lehet). Fontos, hogy az antitest szint meghatározás a cukorbetegség diagnózisakor megtörténjen, mivel ugyanúgy mint 1-es típus esetén is ennek szintje az idő előrehaladtával csökken, és a későbbiekben már ki sem mutatható.

Azért fontos, hogy a LADA és 2-es típusú cukorbetegség között különbséget tegyünk, mert habár az elején a LADA jól válaszol a diétára, esetleg inzulin elválasztást serkentő gyógyszerekre, a későbbiekben a vércukorszintek egyre romlanak, és nem szabad a gyógyszereket, kombinálni, cserélgetni, mivel az egyetlen megoldás az inzulin, s ha nem történik meg időben az átállás, a magas vércukorszintek miatt a szövődmények kialakulnak.

Remélem sikerült ezzel a két bejegyzéssel segítenem a két típus elkülönítésében!

Jövő héten a terhességi cukorbetegségről lesz szó!

Szép napot!
Dr. Máté Beáta


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.